március 22, 2017

Kellys kerékpár bolt

Written by
Kellys webáruház

Kellys webáruház

Holnap ünnepeljük testvérem születésnapját családilag és barátilag is. Ez azt jelenti, hogy délután összegyűlik a család egy kis evés-ivásra, majd este a barátok gyűlnek egy kis ivásra és bulira. Szerencsére már kinőttünk abból, hogy a pia a legfontosabb egy bulin, inkább élvezzük a zenét és egymás társaságát. Na azért nem vagyok álszent, lesz némi alkohol is, de nem az a lényeg. A családi összejövetelen szerettem volna odaadni ajándékát, de sajnos nem fogom, hiszen még nincs meg. Kerékpár lesz az ajándék, méghozzá „minibike”. Ez majdnem szobabicikli, csak nincsen váza. Leginkább csak pedálja van. Sok üzletben van, ám elég nehézkes a rendelés, ezért úgy döntöttem, hogy inkább személyesen megyünk el érte jövő héten. Egy héttel később, de meg fogja kapni az ajándékát. Egyébként sem olyan típus, aki ebből ügyet csinálna. Tehát ebből látszik, hogy a holnapi nap kicsit zsúfolt, pláne, hogy délelőtt még német órám is lesz. Nem baj, az unatkozást csak hírből ismerem. Igazából az időt hasznosan kell beosztani és mindenre jut. (Kellys kerékpár bolt)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Proudly powered by WordPress and Sweet Tech Theme